Zaol Hu Kék Hírek
- Nemi erőszak Nagyberényben: szökésben a tettes - Kék hírek - Hírek - KaposPont
- Friss
- Zaol hu kék hitek.fr
- ZAOL - Hazai kék hírek
Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt körözi a rendőrség a képen is látható Lutár Károlyt. Információnk szerint a bűncselekmény vasárnapra virradóra történt a Siófoki járásban lévő Nagyberényben. Az ügyben kerestük a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot is, akiktől azt a választ kaptuk, hogy a Bűnügyi Igazgatóság szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a fenti bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy felkutatása folyamatban van. Több információval - egyelőre - nem áll módunkban szolgálni. Lutár ráadásul korábban már ült börtönben. Épp nemi erőszak miatt. 2008-ban két nőt támadott meg Keszthelyen, amiért három év 8 hónapot kapott, 17 éves korában pedig – még fiatalkorúként – felfüggesztett börtönre ítéltek erőszakos közösülés miatt - írta korábbi cikkében a A tettesről részletes leírást ide kattinva, az elfogatóparancs alapján körözött személyek fül alatt találnak.
Nemi erőszak Nagyberényben: szökésben a tettes - Kék hírek - Hírek - KaposPont
Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga. Regionális hírportálok Bács-Kiskun - Baranya - Békés - Borsod-Abaúj-Zemplén - Csongrád - Dunaújváros - Fejér - Győr-Moson-Sopron - Hajdú-Bihar - Heves - Jász-Nagykun-Szolnok - Komárom-Esztergom - Nógrád - Somogy - Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szeged - Tolna - Vas - Veszprém - Zala - Közélet Sport Gazdaság Magazin Bulvár Szolgáltatás
Friss
- Zaol hu kék hírek
- Agatha christie pdf letöltés com
- Fiat scudo hátsó lámpa e
- Elektromos roller alkatrész bolt action
- ZAOL - Hazai kék hírek
- Használt lego eladás
- Zaol hu kék hírek friss
- Zaol hu kék hírek olvasása
Zaol hu kék hitek.fr
12 éves fiúnak küldött interneten, majd kért tőle pornográf felvételt.
Rovat Rovatok – 0 db találat
ZAOL - Hazai kék hírek
Még mindig tart a DNS-vizsgálat Grubacs Igor ügyében. Az elütött férfi a pirosban ment át a zebrán, és körül sem nézett. Letartóztattak egy dunaföldvári férfit, aki a gyanú szerint április 3-án felgyújtotta a saját házát, mely teljesen kiégett. A tűzben a férfi rokona olyan súlyos égési sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően meghalt. Csütörtökön hajnalban halálos közlekedési baleset történt Sárváron, a Tilosalja utcánál. Egy személyautó vezetője a vasúti átjáró tilos jelzése ellenére hajtott az átjáróba, ahol ütközött egy érkező tehervonattal. A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy 55 éves nővel szemben, aki azért, hogy balesetbiztosítás címén – csalárd módon – többmilliós összeghez juthasson, megpróbált megvesztegetni egy főorvost. Szabadidejében, kutatómunka során végzett merülés közben a jósvafői Kossuth-barlangban, baleset következtében életét vesztette a 42 éves Mede Márton tűzoltó főtőrzsőrmester, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóbúvára. Frontálisan ütközött egy személyautó és egy kamion Veszprém megyében.
Címkék: lutár károly, nagyberény, nemi erőszak, kék hírek