Csáfordjánosfa Tőzike Tanösvény
- Tőzikés erdők Magyarországon
- Kerékpártúra ´A´
- Tőzikepaplan borítja a titokzatos csáfordi erdőt - Berek
- Tőzike tanösvény - Részletek - Sopron Régió
- Virágos kirándulások – Tóth Gábor Fotóblog
- Tőzike tanösvény, Csáfordjánosfa - 8 millió tőzike virágzik a Répce mentén - Csodahelyek
Tőzikés erdők Magyarországon
Győr-Moson-Sopron megye, és ezzel együtt a Soproni járás egyik legszebb látványossága minden év február-március környékén látható Csáfordjánosfa mellett. A Csáfordi-erdőben található tőzikés, illetve a Tőzike tanösvény minden évben ezreket vonz a természetbe. Családosok, egyedülállók, fiatalok, idősek, mindenki szívesen látogatja ezt a természeti értéket. A környezet évről-évre más: az elmúlt években valamikor áradás volt, és csak gumicsizmával lehetett megközelíteni a területet, egy patakon és egy folyón keresztül. Idén ez nem így volt, legalábbis eddig: nagyjából száraz lábbal lehetett végigjárni az egész tanösvényt. A látvány pedig pazar: milliószámra virágzik mindenhol a tőzike, az erdőt pedig kellemes virágillat lengi be. Számomra újdonság volt egyébként, hogy az útról való letérést egy vékony szalag akadályozza meg, feltételezhető, hogy korábban többen besétáltak a fokozottan védett növények közé, esetenként abban kárt is tehettek vagy eltulajdonították őket. Márpedig egyetlen ilyen virág természetvédelmi értéke 5000 magyar forint.
Csodálhatjuk majd a légybangót, vagy hazánk egyik legritkább növényét a kónya zsályát. A nagy aggófű sárgasága, a mérgező lápi növénykülönlegesség a gyilkos csomorika, de az év vadvirága is szemet gyönyörködtető látvány. Forrás: Kisalföld Kiemelt kép: City-green
Idén március 7-én tartották volna a rendezvényt, de ez a járvány miatt elmarad. Évekkel ezelőtt a csáfordjánosfai Tőzikés-erdőben komoly taposási kár keletkezett. Az ártéri erdőben a gyalogúton gyakran állt a víz, a látogatók a sarat kikerülve pedig sok növényt tapostak le. A tőzikés megvédése érdekében gyalogosösvényt jelöltek ki, amiről nem szabad letérni. Aki mégis így tesz, az akár ötvenezer forintos büntetésre is számíthat. Elterjedése A tavaszi tőzike eredeti elterjedési területe a Pireneusoktól Belgiumig, keletre pedig, egészen Ukrajnáig tart. Közép-Európában is őshonos, a Magas-Alpok kivételével. Délen Olaszország középső részéig lehet megtalálni. Más kontinensekre is betelepítették. Hazánkban megtalálható pl. a Bakonyban, a Balaton-felvidéken, a Keszthelyi-hegységben, a Kőszegi-hegységben, a Vend-vidéken, a Zalai-dombvidéken, Somogyban, a Kis-Alföldön és a Bodrogközben. Magyarország legnagyobb – több millió tő – tőzikeállományával a Győr-Moson-Sopron megyei Csáfordjánosfánál található 4 km-es Tőzike tanösvény büszkélkedhet.
Romantikus napokat töltene el partnerével gyönyörű környezetben? Szeretne tenni valamit szépségéért, egészségéért?
E védett növény nevét a szirom sakktáblaszerű mintázatáról kapta. Nevezik kotuliliomnak, kockás kotuliliomnak, ostáblás liliomnak, kockaliliomnak, vadtulipánnak is. A leggyakoribb sötét színváltozatok mellett világos rózsaszín és fehér virágú egyedek is előfordulhatnak. A korábban…
- Label Green melegítő nadrág | pinkie.hu
- Dinuba ugrott egy nő font
- Nyak és váll oldása
- Tőzike | National Geographic
- Kosárfonó | Hagyományok Háza
- Mentális egészség teszt
- Csafordi csodavilag millionyi tavaszi tozike viragzik arteri erdoben friss hírek - a Hírstart hírkeresője
- Sokkoló dráma: szavazás után halt meg a fiatal magyar mentős, Viktor - Metropol - Az utca hangja
- Éttermek Budapesten > Étterem Budapest V. kerület. > Étterem - wyw.hu
- Szerémi út mol kút
- Kerékpártúra ´A´