Japán Kobe Marha Ár
Mindezt a Kobe Marha Marketing és Promóciós Szövetség ténykedésének köszönheti, amit 1983-ban alapítottak. (Japánban a japáni termékek promóciójára bevett szokás szövetségeket alapítani. Az ebben résztvevő cégek közösen lépnek fel külföldi piacokon. ) Az eredeti Kobe marhahús a Tajima-i fekete fajtából származik, Hyogo Prefektúrából. Az állatokat szigorú előírások szerint tartják, amit a Kobe Marha Marketing és Promóciós Szövetség állított fel. A többi wagyu-hoz hasonlóan a Kobe marhának is márványos színe van és finom textúrája. Forrás: A Kobe marhát tenyésztő és exportáló cégek külön listán vannak felsorolva. Kobéban pedig szinte minden sarkon vannak Kobe Steak House-ok. Ezek színvonala nagyon széles. Egészen az olcsó kifőzdétől a drága Michelin Csillagos étteremig. Heten voltunk barátokkal Kobéban Japán legnagyobb szaké gyárát a Hakutsuru Szaké Gyárat meglátogatni. Úgy gondoltuk, hogy ebédre majd Kobe marhát eszünk, biztosan találunk nekünk tetsző éttermet. Meglepve tapasztaltuk, hogy a steak house-ok nem egész nap vannak nyitva, hanem előre meghatározott időben.
Wagyu Kobe és fekete angus marhahús, a világ legjobb húsai
Különleges genetikai adottságokon, egyedi tartáson és a fajta igényeire optimalizált takarmány-receptúra következetes alkalmazásán alapuló művészien és egyenletesen márványos marhahús, gyönyörű színvilág, puha, porhanyós állag és egyedülálló zsírsavtartalom jellemzi a világ talán legjobb adottságokkal rendelkező marhahús alapanyagát, a japán wagyu marha különleges húsát. A wagyu egyenletesen az izomrostok között raktározza a zsírtartalékát, amitől a hús a sütést követően is vajpuha lesz. A wagyu akár 30 százalékkal több egyszerű telítetlen zsírsavat tartalmaz, mint a legjobb minőséget adó európai fajták. A különös zsírtartalom már körülbelül 7 Celsius fokon megolvadhat sajátos és összetéveszthetetlenül egyedi ízekkel sokkolva az ínyenc húsimádók ízreceptorait. Magyarország, de talán Európa legnagyobb tiszta vérvonalú wagyu japán szarvasmarha állománya egy tenyészetben különleges körülmények között Európa legnagyobb egybefüggő pusztáján, a Hortobágyon található. A jelenlegi 150 anyaállat létszámát egy 250 db os anyaállat állományra kívánjuk emelni az elkövetkezendő években, így szaporulataival együtt egy közel 400 db-ot számláló egyedlétszámú tenyészetünk lesz.
Ezt részben azért csinálják, mert a hús így olcsóbb és a középosztály számára is megfizethetőbb, részben pedig azért, mert Japán nem győzi már az eredeti wagyu exportját. Mi az a wagyu marha és a híres kobei marha? A wagyu magyar fordításban nagyjából annyit tesz, mint japán tehén, tehát nem kifejezetten egy fajtáról van szó, hanem a Japánban élő négy főbb fajta közös gyűjtő elnevezése. A kobei marha egy nagyon különleges wagyu, a Tajima-Gyu, amelyet szigorú előírások szerint etetnek és nevelnek. A marhának többek között a Hyogo prefektúrában kell születnie, szintén az ottani farmokon kell nevelkednie, és a súlya ha már egyszer elérte, nem haladhatja meg a 470 kilót. Japán wagyu-iparára nagy hatással vannak az idősödő farmerek, az előállítás költségének a növekedése és az is, hogy a fiatalabbak már nem szeretnek a mezőgazdaságban dolgozni, így cégörökösök híján sok tenyészet tűnik el. A marhatenyészetek száma 2017-ben 50 ezer volt, ami majdnem 40 százalékos visszaesés az egy évtizeddel korábbihoz képest, és a marhák száma is 14 százalékkal, 2, 5 millióra csökkent.
Hotel
Az eredetileg 2020 végéig hatályos rendelkezést a nem múló egészségügyi válsághelyzet miatt a 2021-es évre is fenntartja a japán kormány. A támogatásnak köszönhetően országszerte több ezer iskolai menzán jutnak normál esetben sokak számára megfizethetetlen, prémium minőségű élelmiszerhez a diákok. Csak a Kobe székhelyű Hjogó tartományban 1250 állami és magán oktatási intézmény kap wagyut, akár a legdrágább kobei minősítésűből.
Az viszont tény, hogy néha kefével átmasszírozzák az állatokat, hogy serkentsék a vérkeringést és enyhítsék a stresszt. A sörből annyi biztosan igaz, hogy bár nem Japánban, hanem egy walesi Wagyu gazdaságban a szarvasmarhák valóban kapnak helyi kézműves sört. A wagyu húsa tehát a tenyésztés során az állatra fordított idő, energia, anyagi befektetés, és mindezek következtében a jó minőségű hús miatt olyan drága. A Japán Hússzövetség A-tól C-ig vizsgálja a marhahúst aszerint, hogy 1 szarvasmarha mennyi magas minőségű húst képes adni. 1-től 5-ig pedig magát a húst minősítik 4 kritérium alapján: a márványozottság, a hús színe, a szerkezete és a zsír minősége szerint. A japán wagyu a világ minden táján prémium kategóriás húsnak számít, A5-ös kategóriájú, és különlegessége, hogy a zsír nem különül el a hústól, hanem márványosan átszövi azt. A wagyu hús rendkívül egészséges és magas az Omega-3 tartalma. A wagyu szarvasmarhák exportját Japán megtiltotta, így 100%-os wagyu szarvasmarha hús csak Japánból kerülhet az asztalra, bárhol is vagyunk a világon.
- Japán kobe marha ár 12
- Japán kobe marha ár 20
- Japán kobe marha ár 1
- Japán marha Stock fotók, Japán marha Jogdíjmentes képek | Depositphotos®
- Japán kobe marha ár 3